Hírek

2018. május 30.

Május 29-én és 30-án két csoportban látogattuk meg az ország jelenleg talán legnagyobb építőipari projektjét, a Puskás Ferenc stadiont.

Az építő konzorcium által szervezett látogatáson a külön erre a célra létrehozott látogató központ vezetője Kovács-Hankó Barbara mutatta be az építkezést.

A program a látogató központ termében vetített prezentációval és rövid videó filmekkel kísért ismertetéssel kezdődött, mely látványosan mutatta be a Stadion múltját és az építés fázisait.

2018. május 10.

Ismét sikeres eseménnyel bővült az Aluta Egyesület rendezvény sorozata. Ez alkalommal a nemrég felújított zugligeti egykori lóvasút állomás épületében tartottunk taggyűlést.

A különleges helyszínen az esemény és az ellátás szervezését és annak költségeit teljes egészében az Alukönigstahl Kft vállalta.

Fegyverneky Sándor köszöntőjét és bevezetőjét követően az újonnan felvételt nyert török Sísecam Flat Glas magyarországi képviselője, Igaz István mutatta be a céget. Ennek anyagát mellékeljük.

2018. március 06.

Március 6-án az Aluta Egyesület Székesfehérvárra látogatott a Jüllich Glas Holding Zrt. meghívására, és egyúttal megtartotta az éves beszámoló közgyűlését is.

A rendezvényre 50 fő jelezte részvételét, de ahogy az mindig is lenni szokott az üzleti élet sokszor beavatkozik a programtervezésbe, így is több mint negyvenen el tudtak jönni.

2018. március 01.

Interjú az ALUTA Egyesület elnökével a KAV honlapján.

 

Ez év februárjában Magócsi Anikó a KAV munkatársa beszélgetett Fegyverneky Sándorral, melyet a cég honlapján tett közzé.

A vállalat hozzájárulásával közöljük a cikket.

 

 

2018.02.15. | Szerző: Magócsi Anikó

2017. október 12.

Október 12-én Taggyűlést tartottunk az ÉVOSZ szákházában, melyen 27 tagvállalat képviseltette magát. Az elnöki beszámolót követően átadásra kerültek a 2017. évi ALUTA Nívódíjak.

Külső előadó részvételével érdekes előadást hallottunk a Kopaszi Gát projektről.

Két új tagvállalatot üdvözülhettünk az egyesületben, az MPA System kft és az ECO Schulte GmbH cégek közül az utóbbi röviden be is mutatkozott.

A Kazahsztáni tanulmányút fotóink ismertetésével zárult a rendezvény

2017. szeptember 14.

Szeptember 14-17 között szakmai kirándulást szerveztünk Asztanába, Kazahsztán fővárosába.

2017. június 01.

Az Egyesület újból nagysikerű programot szervezett, ezúttal Szegedre.

Két Tagvállalatunk, az Alukonstrukt Kft., valamint a Schlosser-Mester Kft. szervezésében és finanszírozásában június 1-én, Szegeden jártunk.

A résztvevők a CE Glass Industries Szatymazi telephelyén találkoztak, ahol a cég vezetése frissítőkkel fogadta az érkezőket. Ezt követően közösen busszal folytattuk a programot.

2017. május 03.

Szinte teljes létszámmal tudtuk megrendezni a már hagyományosnak mondható ALUTA ebédet a Gubacsi híd lábánál,  a Ráckevei-Soroksári-Dunaág partján fekvő Duna Garden étteremben.

A kellemes környezet és a jó társaság és a kiváló konyha már eleve biztosította találkozó sikerét, de ehhez még hozzájárult Varga Barnabás, aki bemutatta Polilakk Kft. újdonságait is.

Szó esett a soron következő Aluta programokról, majd kellemes beszélgetésekkel zárult az esemény

2017. március 22.