Fischer Hungária Bt.

Alapítás éve: 
2 006
Cégismertető: 

1948-ban Artur Fischer megalapította Németországban a fischer műveket, majd 10 évvel később 1958-ban az első nylondübel ("S" dübel) feltalálásával elindult a cég rögzítéstechnikai sikertörténete. A rögzítéstechnikai szabadalmak, termékek mellet 1965-ben bevezetésre került egy új termékcsoport, a fischertechnik konstrukciós rendszer. Később elindították a Fischer C-BOX (autótároló rendszerek) gyártását, majd a Fischer Zykon-rendszer bevezetését (az első hátsóterpesztésű fémdübel betonban). A vállalat terjeszkedésének köszönhetően a nyolcvanas években hazánkba is elérkezett a márkanév. 1989-ben megalapításra került a fischer magyarországi képviselete, majd 2006-tól magyarországi leányvállalataként a fischer Hungária működik. A fischer vállalatcsoportot 1980 óta a Fischer család második generációjának egyik tagja, az alapító fia, az okleveles mérnök, tiszteletbeli professzor és szenátor Klaus Fischer irányítja. A klasszikus családi vállalkozás négy üzletágat fog össze, a rögzítési, a gépjármű, valamint a konstrukciós rendszerek mellett folyamat-tanácsadással is foglalkozik. A több mint száz országba exportáló fischer 28 leányvállalatával világszerte 3800 embert foglalkoztat.

Cégminősítés: 
  • ISO 9001
  • ETA
Elérhetőségek: 
Főbb termékek, tevékenységek, szolgáltatások: 
  • Általános rögzítések
  • Keret-, tok- és lécrögzítések
  • Nagyszilárdságú rögzítések betonban (acéldübelek)
  • Injekciós rögzítések
  • Upat rögzítőrendszer
  • Szaniterrögzítések
  • Üreges rögzítések
  • Állványrögzítések
  • Szigetelőanyag rögzítések
  • Speciális rögzítések (fischersystem, burkolathorgok)
  • FaTec rögzítőrendszer
  • Vezetékrögzítések (bilincsek)
  • SaMontec szerkezeti rögzítőrendszer
  • Kötéstechnika (karabinerek...)
  • Építő vegyianyagok (PUR-habok, szilikonok...)
  • Fúrók és szerszámok
  • Biztonsági adatlapok

Referenciák

Aréna Pláza
Puskás Ferenc stadion
Csepeli Szennyvíztisztító